"KÖLCSÖNKÉRT GYEREKEK"

A pedagógusok munkája alkalmával sok izgalmas ötlet születik.


Amikor először kértünk kölcsön gyerekeket, hogy bemutathassuk a szorobánt, nagyon meredeknek tűnt a vállalás. Teljesen ismeretlen közegbe mentünk, teljesen ismeretlen gyerekek közé. Így ismeretlenül a gyerekekkel foglalkozni merészebb vállalkozás, mint egy hirtelen jött helyettesítés, amit senki sem vállal szívesen, csak a szituáció olyan, hogy meg kell, hogy csináljunk.
Most szólt az igazgató a szünet végén:

- Valaki ugorjon be, mert a kolléganő...

Előre, a bemutató előtt csak annyit kértünk, hogy a gyerekek becenevét küldjék át e-mailben.
Amikor megérkeztünk, táblát, krétát, írásvetítőt kértünk még (ezt ugyan nem nagyon kell külön kérni egy iskolában...).
A kolléganő, aki a gyerekeket ismerte, kiosztotta azokat a táblácskákat, amiken a gyerekek beceneve volt. Ezek a tanulók sohasem láttak még szorobánt. Célunk éppen az, hogy bemutassuk, nem lehetetlen a gyerekeket a szorobán használatára megtanítani. Természetesen ez az egy óra, nem elég erre, de a teljesség igénye nélkül egy bemutatón vagyunk!

Miután a tanulók a helyükre ültek, a maradék padokat és a pótszékeket elfoglalták a felnőtt vendégek.

A felnőtt vendégek főleg pedagógusok, szülők akik között volt olyan is, aki majd a jövő tanévben hozza iskolába gyermekét.



A bemutatón a gyerekek nagyon aktívak, az érdeklődésüket könnyű fenntartani, az eszköz, az eszközzel történő számolás, a játékok és logikai feladatok mind motiválnak. A felnőtteket sem zárjuk ki a munkából, ők is kapnak szorobánt és egyes feladatok elvégzése rájuk is vár.

Az óra végén a fáradtságnak szikrája sem látszik, körénk gyűlnek a gyerekek, még újabb érdekességre vágynak.

A bemutatót rövid beszélgetéssel folytatjuk, ahol a felnőttek kérdeznek. Az iskolát érintő kérdések, a szemléltetés, különböző eszközök, a felnőttek tanfolyamai után érdeklődnek. A szülők saját gyermekeik érdekében tesznek fel kérdéséket, kapcsolatot keresnek. Ők is igénylik a szorobán mélyebb megértését. Nekik az Interneten ajánljuk E-Learning tanfolyamunkat.

 

A fentiekkel kapcsolatban... Ha valaki szívesen látna hasonlót, szeretne hasonló "akció" megszervezésében segíteni, keresse velünk a kapcsolatot! Ha szívesen látnak, szívesen megyünk. Ha Ön szülő és jó kapcsolata van az iskolával, mesélje el, hogy itt mit olvasott!
Ez is egy módja annak, hogy támogatja a szorobán terjedését.

Mit kérünk egy ilyen bemutatóért? Szívesen adunk erről is felvilágosítást.

Erről bővebben lehet olvasni "A szorobán" című szaklapunk 2009. évfolyam 1. számában.

 


Vissza!