OKTATÁS, TÁVOKTATÁS

Tanulócentrikus tanfolyamaink egymásra épülő struktúrát mutatnak. Célcsoportunk, akiknek
tanfolyamainkat ajánljuk, igen széles körből kerül ki. Van közöttük, aki még nem tartott a
kezében szorobánt, van közöttük olyan is, aki már több tanfolyamot végzett velünk és már tanít
a szorobán segítségével. A célcsoportunk életkora is tág határok között mozog. Gyermekeknek
készülő tanfolyamunk már az előkészületi szakaszában nagy érdeklődésnek örvend. Ugyanilyen
sikerrel indultak a távoktatással elvégezhető tanfolyamaink. A távoktatás során nem kell elmozdulni
otthonról, nincs utiköltség, mégis megtanulható minden. Ehhez segítő személy közreműködését,
tutor segítségét is igénybe lehet venni. A tantermi rendszerben tartott oktatásaink (hagyományos
oktatásaink) jól felkészült aktív pedagógus vezetésével zajlanak. Büszkék vagyunk arra, hogy
képzési rendszerünk olyan, hogy a módszertan oktatására is kitér. Jelenleg más képzőhelyen
szorobános módszertan nem tanulható.
A tanfolyamokat az Első Szorobán Alapítvány alapította. A pedagógus-továbbképzési listán
szereplő tanfolyamaink indítási engedéllyel rendelkeznek, beszámítanak a pontszerzésbe.
Legtöbb tanfolyamunk vizsgával záródik. Ez a tanfolyamok népszerűségét nem rontja, ellenkezőleg
hatalmas elismerést jelent a végzett hallgatónak és a tanfolyam szervezőinek is.

főlapra A főlapra egy lépés vissza Választható tanfolyamok